Rendelőnk telefonszáma:

+36 20 249 6744

Amennyiben a szám foglalt kérjük hívja a központi recepciónkat az alábbi elérhetőségen

+36 1 700 3930

Dr. Babó Dániel István

Fogorvos

Dr. Babó Dániel István - Fogorvos

Fogorvosi diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Karán szereztem.

Egyetemi éveim alatt korán a szájsebészet irányába orientálódtam. Másodéves koromtól egészen az egyetem végéig önszorgalomból sokszor jártam be a Honvéd Kórház szájsebészeti osztályára, ahol sok mindent volt lehetőségem tanulni, tapasztalni, jelenleg itt mint dento-alveolaris sebész rezidens dolgozom.

A szájsebészeten kívül az elveszett fogak pótlásával foglalkozó fogpótlástan, valamint a fogágybetegség gyógyításával foglalkozó parodontológia felé is nagy érdeklődéssel fordulok.

Fontosnak tartom és hiszek a „specializációban”, a szakmán belüli kooperációban mert ez szolgálja leginkább a páciensek érdekét és a teljes szájrehabilitáció hosszú távú sikerességéért.

A páciensek jelentős része szorong, fél legyen szó bármilyen beavatkozásról. Kezeléseim során elsődlegesen a kezdeti szorongás oldására, egy közvetlen beszélgetés kialakítására törekszem, ezáltal lehetőség nyílik a félelem és fájdalommentes gyógyításra.

Általam végzett kezelések:

  • Konzerváló fogászat (tömések)
  • Szájsebészet (egyszerű és sebészi fogeltávolítások)
  • Protetika (rögzített és kivehető fogpótlások)

Árkád Implant Center fogászati szakrendelő

Szolgáltatásaink

Szolgáltatásaink

Tekintse át, hogy milyen szolgáltatásokat vehet igénybe fogorvosaink segítségével!

Megnézem
Fogorvosaink

Fogorvosaink

Fogorvosaink és munkatársaink várják, hogy szakszerű segítséget nyújtsanak a panaszaira.

Megnézem
Időpontfoglalás

Időpontfoglalás

Időpontot kérek fogorvosi kezelésre vagy szűrésre!

Megnézem
Kapcsolat

Kapcsolat

Írja meg miben segíthetünk és szívesen visszahívjuk!

Megnézem